Hát ez is eljött.
Szerda délután a vizsgabiztos bácsi a következő szavakkal búcsúzott el tőlünk:
"Gratulálok, mindkettejük vizsgája sikeres. Vigyázzanak magukra, mert még csak most jön a java!"
Nagyon furcsa érzés ez most. Én. Egyedül. Nagy motorral.
Mondtam is az oktatómnak, hogy nagyon fog hiányozni, hogy valaki folyamatosan duruzsol a fülembe... és hát ugye megszűnik az a biztonságérzet is, hogy valaki követ kocsival, minden mozdulatomra figyel és megvéd, ha baj van... már amennyire lehetséges.
Ráadásul most jön a tél... tavasszal kezdődik majd minden előről. Minden esetre most még egy értelmet talált a tavasz-várás. :)
Addig is jöhentek a "téli" sportok.
Már érkezett néhány ajánlat: merülés palackkal... síelés... squash... falmászás. Nem mondom, mind elég érdekes! Hamarosan dönteni is fogok, és a lista még mindig nem került lezárásra. :)
De előbb jön még pár elintézni való.
Hamarosan erről is kerül ide néhány info... de most megyek és átadom magam a csapatépítésnek.
Szép hétvégét!
Lassan itt a vége...
Nagy nehezen ez is eljött. Küszöbön az idő, hogy végre jogosítvány-tulajdonos legyek.
Már csak ötöt kell aludni a forgalmi vizsgámig.
Ezzel a tudattal viszont ismét itt a para is: csak sikerüljön!
Meglepő, hogy milyen biztonságban érzem magam vezetés közben... tényleg nem hittem volna, hogy egyszer ez az idő is eljön.
Nem mondom, ez az időjárás nem könnyíti meg a dolgomat... mégis egyre jobban érzem mikor, mit, hogyan kell tenni.
Leszámítva persze a mai kalandomat...
(Remélem, a szüleimnek nem jut eszébe elolvasni ezt a bejegyzést!)
Nem akartam elöl menni. Így is eléggé frusztrál, hogy "valaki" kocsival követ, figyel és folyamatosan duruzsol a fülembe (úgy, hogy nem szólhatok vissza...), nem volt kedvem még ahhoz is, hogy én legyek az a béna, aki legelöl elrontja a dolgokat.
De így utólag belegondolva, talán mégis csak elsőnek jobb lenni.
Bevallom, nem figyeltem. Épp azon aggódtam, hogy 50-nel megyünk, az ujjaim már teljesen el vannak gémberedve, esélyem sincs kifújni az orromat, hideg az aszfalt, hideg a gumi... szóval mindennel el voltam foglalva, ami az adott helyzetben veszélyes lehet, kivéve azzal, hogy mi is az adott helyzet: egy zebra gyalogossal a hátán.
Mire felocsúdtam, már csak az előttem haladó féklámpáját láttam világítani... amire a normális reakció persze az volt, hogy én is tövig nyomtam a féket.
Ámde, a feljebb vázolt a körülmények hatására... szegény motor erre egy hatalmas csikorgással, csúszással, billegéssel reagált... és volt egy pillanat, amikor nem hittem, hogy időben meg tudok állni... főleg függőleges helyzetben. A fülemben meg csak ment a megnyugtató "azonnal szállj le a fékről, el fogsz esni, vigyááázz!!!"
Hát ezt most megúsztam.
Ami furcsa, hogy egyáltalán nem estem pánikba... teljes megdöbbenésemre (azt az egyetlen pillanatot kivéve) végig totálisan biztonságban éreztem magam és csak utólag, kb. 500 méterrel később kezdett el picit gyorsabban verni a szívem.
Minden esetre levontam az esetből a megfelelő tanulságot.
Nem sok lehetőségem van már szerdáig "edzeni".
Aztán meg jön a tél... ami valószínűleg sok munkával és utazással, kevés szabadidővel fog telni.
Már most alig várom a tavaszt... és a langyos szembeszelet két keréken! :)
Addig pedig... azt hiszem itt az ideje találni magamnak egy nem kevésbé extrém "téli" sportot.
Esetleg valami jó ötlet?
A futást nem ér mondani, az természetesen jön minden mennyiségben! :)
Már csak ötöt kell aludni a forgalmi vizsgámig.
Ezzel a tudattal viszont ismét itt a para is: csak sikerüljön!
Meglepő, hogy milyen biztonságban érzem magam vezetés közben... tényleg nem hittem volna, hogy egyszer ez az idő is eljön.
Nem mondom, ez az időjárás nem könnyíti meg a dolgomat... mégis egyre jobban érzem mikor, mit, hogyan kell tenni.
Leszámítva persze a mai kalandomat...
(Remélem, a szüleimnek nem jut eszébe elolvasni ezt a bejegyzést!)
Nem akartam elöl menni. Így is eléggé frusztrál, hogy "valaki" kocsival követ, figyel és folyamatosan duruzsol a fülembe (úgy, hogy nem szólhatok vissza...), nem volt kedvem még ahhoz is, hogy én legyek az a béna, aki legelöl elrontja a dolgokat.
De így utólag belegondolva, talán mégis csak elsőnek jobb lenni.
Bevallom, nem figyeltem. Épp azon aggódtam, hogy 50-nel megyünk, az ujjaim már teljesen el vannak gémberedve, esélyem sincs kifújni az orromat, hideg az aszfalt, hideg a gumi... szóval mindennel el voltam foglalva, ami az adott helyzetben veszélyes lehet, kivéve azzal, hogy mi is az adott helyzet: egy zebra gyalogossal a hátán.
Mire felocsúdtam, már csak az előttem haladó féklámpáját láttam világítani... amire a normális reakció persze az volt, hogy én is tövig nyomtam a féket.
Ámde, a feljebb vázolt a körülmények hatására... szegény motor erre egy hatalmas csikorgással, csúszással, billegéssel reagált... és volt egy pillanat, amikor nem hittem, hogy időben meg tudok állni... főleg függőleges helyzetben. A fülemben meg csak ment a megnyugtató "azonnal szállj le a fékről, el fogsz esni, vigyááázz!!!"
Hát ezt most megúsztam.
Ami furcsa, hogy egyáltalán nem estem pánikba... teljes megdöbbenésemre (azt az egyetlen pillanatot kivéve) végig totálisan biztonságban éreztem magam és csak utólag, kb. 500 méterrel később kezdett el picit gyorsabban verni a szívem.
Minden esetre levontam az esetből a megfelelő tanulságot.
Nem sok lehetőségem van már szerdáig "edzeni".
Aztán meg jön a tél... ami valószínűleg sok munkával és utazással, kevés szabadidővel fog telni.
Már most alig várom a tavaszt... és a langyos szembeszelet két keréken! :)
Addig pedig... azt hiszem itt az ideje találni magamnak egy nem kevésbé extrém "téli" sportot.
Esetleg valami jó ötlet?
A futást nem ér mondani, az természetesen jön minden mennyiségben! :)
Legek...
Pénteken, amint kiléptem a munkahelyem kapuján csodás látvány fogadott.
Nem egy átlagos hét volt, nem kevés kihívással, egy nagy adag hétvégeváró fáradtsággal, de ez a kép mégis mosolyt csalt az arcomra: 
Jó volt így útra kelni. :)
Jó volt így útra kelni. :)Ismét mozgalmas két napnak nézek elébe. Szép hétvégét mindenkinek!
