Lassan itt a vége...

Nagy nehezen ez is eljött. Küszöbön az idő, hogy végre jogosítvány-tulajdonos legyek.
Már csak ötöt kell aludni a forgalmi vizsgámig.
Ezzel a tudattal viszont ismét itt a para is: csak sikerüljön!

Meglepő, hogy milyen biztonságban érzem magam vezetés közben... tényleg nem hittem volna, hogy egyszer ez az idő is eljön.
Nem mondom, ez az időjárás nem könnyíti meg a dolgomat... mégis egyre jobban érzem mikor, mit, hogyan kell tenni.

Leszámítva persze a mai kalandomat...
(Remélem, a szüleimnek nem jut eszébe elolvasni ezt a bejegyzést!)
Nem akartam elöl menni. Így is eléggé frusztrál, hogy "valaki" kocsival követ, figyel és folyamatosan duruzsol a fülembe (úgy, hogy nem szólhatok vissza...), nem volt kedvem még ahhoz is, hogy én legyek az a béna, aki legelöl elrontja a dolgokat.
De így utólag belegondolva, talán mégis csak elsőnek jobb lenni.

Bevallom, nem figyeltem. Épp azon aggódtam, hogy 50-nel megyünk, az ujjaim már teljesen el vannak gémberedve, esélyem sincs kifújni az orromat, hideg az aszfalt, hideg a gumi... szóval mindennel el voltam foglalva, ami az adott helyzetben veszélyes lehet, kivéve azzal, hogy mi is az adott helyzet: egy zebra gyalogossal a hátán.
Mire felocsúdtam, már csak az előttem haladó féklámpáját láttam világítani... amire a normális reakció persze az volt, hogy én is tövig nyomtam a féket.
Ámde, a feljebb vázolt a körülmények hatására... szegény motor erre egy hatalmas csikorgással, csúszással, billegéssel reagált... és volt egy pillanat, amikor nem hittem, hogy időben meg tudok állni... főleg függőleges helyzetben. A fülemben meg csak ment a megnyugtató "azonnal szállj le a fékről, el fogsz esni, vigyááázz!!!"
Hát ezt most megúsztam.
Ami furcsa, hogy egyáltalán nem estem pánikba... teljes megdöbbenésemre (azt az egyetlen pillanatot kivéve) végig totálisan biztonságban éreztem magam és csak utólag, kb. 500 méterrel később kezdett el picit gyorsabban verni a szívem.
Minden esetre levontam az esetből a megfelelő tanulságot.

Nem sok lehetőségem van már szerdáig "edzeni".
Aztán meg jön a tél... ami valószínűleg sok munkával és utazással, kevés szabadidővel fog telni.
Már most alig várom a tavaszt... és a langyos szembeszelet két keréken! :)

Addig pedig... azt hiszem itt az ideje találni magamnak egy nem kevésbé extrém "téli" sportot.
Esetleg valami jó ötlet?
A futást nem ér mondani, az természetesen jön minden mennyiségben! :)