Farewell

Íme hát, itt vagyok ismét.
Tartozom Nektek egy utolsó bejegyzéssel, s egyben bejelentéssel.
A blogolást ettől a naptól kezdve ITT folytatom.
Ez a hely itt megmarad emlékül, hiszen az az időszak, amikor létre jött nagyon nehéz és egyben nagyon szép is volt az életemben.
Új bejegyzés viszont már nem kerül ezen túl ide. Ha úgy gondoljátok érdemes, várlak Benneteket az új helyen.

Szép hajnalt Nektek! :)

Ihlettelenség...

Sajnos nem jön a várva várt ihlet, hogy egy igazán ütős "Good Bye" bejegyzést írjak...
Pedig többek közt tartozom az elmúlt hetek csodás eseményeivel.
Jövök hamar, megígérem!!

Addig is vigyázzatok Magatokra!

Vége

Hát ez is eljött.

Szerda délután a vizsgabiztos bácsi a következő szavakkal búcsúzott el tőlünk:
"Gratulálok, mindkettejük vizsgája sikeres. Vigyázzanak magukra, mert még csak most jön a java!"

Nagyon furcsa érzés ez most. Én. Egyedül. Nagy motorral.
Mondtam is az oktatómnak, hogy nagyon fog hiányozni, hogy valaki folyamatosan duruzsol a fülembe... és hát ugye megszűnik az a biztonságérzet is, hogy valaki követ kocsival, minden mozdulatomra figyel és megvéd, ha baj van... már amennyire lehetséges.

Ráadásul most jön a tél... tavasszal kezdődik majd minden előről. Minden esetre most még egy értelmet talált a tavasz-várás. :)

Addig is jöhentek a "téli" sportok.
Már érkezett néhány ajánlat: merülés palackkal... síelés... squash... falmászás. Nem mondom, mind elég érdekes! Hamarosan dönteni is fogok, és a lista még mindig nem került lezárásra. :)

De előbb jön még pár elintézni való.
Hamarosan erről is kerül ide néhány info... de most megyek és átadom magam a csapatépítésnek.
Szép hétvégét!

Lassan itt a vége...

Nagy nehezen ez is eljött. Küszöbön az idő, hogy végre jogosítvány-tulajdonos legyek.
Már csak ötöt kell aludni a forgalmi vizsgámig.
Ezzel a tudattal viszont ismét itt a para is: csak sikerüljön!

Meglepő, hogy milyen biztonságban érzem magam vezetés közben... tényleg nem hittem volna, hogy egyszer ez az idő is eljön.
Nem mondom, ez az időjárás nem könnyíti meg a dolgomat... mégis egyre jobban érzem mikor, mit, hogyan kell tenni.

Leszámítva persze a mai kalandomat...
(Remélem, a szüleimnek nem jut eszébe elolvasni ezt a bejegyzést!)
Nem akartam elöl menni. Így is eléggé frusztrál, hogy "valaki" kocsival követ, figyel és folyamatosan duruzsol a fülembe (úgy, hogy nem szólhatok vissza...), nem volt kedvem még ahhoz is, hogy én legyek az a béna, aki legelöl elrontja a dolgokat.
De így utólag belegondolva, talán mégis csak elsőnek jobb lenni.

Bevallom, nem figyeltem. Épp azon aggódtam, hogy 50-nel megyünk, az ujjaim már teljesen el vannak gémberedve, esélyem sincs kifújni az orromat, hideg az aszfalt, hideg a gumi... szóval mindennel el voltam foglalva, ami az adott helyzetben veszélyes lehet, kivéve azzal, hogy mi is az adott helyzet: egy zebra gyalogossal a hátán.
Mire felocsúdtam, már csak az előttem haladó féklámpáját láttam világítani... amire a normális reakció persze az volt, hogy én is tövig nyomtam a féket.
Ámde, a feljebb vázolt a körülmények hatására... szegény motor erre egy hatalmas csikorgással, csúszással, billegéssel reagált... és volt egy pillanat, amikor nem hittem, hogy időben meg tudok állni... főleg függőleges helyzetben. A fülemben meg csak ment a megnyugtató "azonnal szállj le a fékről, el fogsz esni, vigyááázz!!!"
Hát ezt most megúsztam.
Ami furcsa, hogy egyáltalán nem estem pánikba... teljes megdöbbenésemre (azt az egyetlen pillanatot kivéve) végig totálisan biztonságban éreztem magam és csak utólag, kb. 500 méterrel később kezdett el picit gyorsabban verni a szívem.
Minden esetre levontam az esetből a megfelelő tanulságot.

Nem sok lehetőségem van már szerdáig "edzeni".
Aztán meg jön a tél... ami valószínűleg sok munkával és utazással, kevés szabadidővel fog telni.
Már most alig várom a tavaszt... és a langyos szembeszelet két keréken! :)

Addig pedig... azt hiszem itt az ideje találni magamnak egy nem kevésbé extrém "téli" sportot.
Esetleg valami jó ötlet?
A futást nem ér mondani, az természetesen jön minden mennyiségben! :)

Legek...

Pénteken, amint kiléptem a munkahelyem kapuján csodás látvány fogadott.
Nem egy átlagos hét volt, nem kevés kihívással, egy nagy adag hétvégeváró fáradtsággal, de ez a kép mégis mosolyt csalt az arcomra: Jó volt így útra kelni. :)

Ismét mozgalmas két napnak nézek elébe. Szép hétvégét mindenkinek!

Fete, Fete

Az elmúlt néhány napban nem éreztem magamban semmilyen irodalmi hajlamot... de aztán annyi minden történt, hogy ezt most már igazán meg kell örökítenem!
Talán megbocsátjátok majd, hogy ez most nem a legütősebb fogalmazvány. :)

Kezdjük mindjárt a keddnél.
Mert hát a keddek már csak olyanok ugye, hogy az ember tudja, mit várhat tőlük. Bár ez reggel még nem volt annyira egyértelmű. Szeles volt, és hűvös... sehol egy kis napfény. Délutánra aztán kitett magáért az idő... de akkor meg itt belül kezdett beborulni picit: elfogyott az energiám... kínzott a vizsgadrukk.
Valahogy aztán mégis sikerült elkerülnöm, hogy izgalmamban leájuljak a motorról... így lehet, hogy most a hátam mögött tudhatok egy sikeres rutin vizsgát. :)

S ha már vizsga, mint olyan, illik megünnepelni. Mivel mással, mint egy jó zenével!

Egész úton hazafelé... mosolyogva. :)

Aztán jött a java.
Estére meghívtam "a krémet". Jöttek is sokan, 15-en ültük körbe a kisasztalt, amire egy "házi Oktoberfest" összes kellékét felhalmoztuk. Volt ott sör meg virsli, móka, kacagás... Zoli még a gitározással is megpróbálkozott. :)
Jó hangulatú este volt, köszönöm Nektek, srácok!!
És mivel ma reggel konstatálnom kellett, hogy még mindig tele van a hűtő a rengeteg ezzel-azzal... azt hiszem, találnunk kéne egy alkalmat, hogy a maradékot is elpusztíthassuk.

Szóval egy ilyen keddel mögöttem sikerült elég fáradtan ébrednem.
Gyorsan lenyomtam a reggeli rutint (egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve a regenerálásra) és elsiettem a "második otthonomba".

Az egész nap várakozással telt: az első órám a forgalomban egyre csak közeledett.
Ennek aztán a fele sem tréfa! Újra sikerült eléggé beparáztatnom magam.
Egész eddig könnyű volt: szépen, biztonságosan a bólyák között. Egyszer sem mentem többel 40-nél, azt is csak a gyors körnek abban a bizonyos három másodpercében, közvetlenül az "intenzív fékezés" fejezet előtt.
Na, most aztán hajrá!
Az igazat megvallva eléggé ideges vagyok. Persze, bárki gondolhatja azt, hogy tökéletes nyolcast kanyarítok a pályára, szóval megy ez nekem... de amikor autók vannak, meg táblák, lámpák és gyalogosok, az már egyáltalán nem ugyanolyan.
A félelmem forrása a rutintalanságom: néha még azt sem tudom, hol találom a váltót... és akkor még arra is figyeljek, hogy a zebra előtt ne rongyoljak bele az előttem haladó farába!
Vajon mennyi időnek kell eltelnie, amire biztonságban érzem majd magam? :S
Mindent összevetve Attila szerint egész jó kis első óra volt... folyt. ma este.

Kicsit összezavarodtam itt az idő tényezőn.
Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem, még javában szerda volt... időközben szépen átcsorogtunk a csütörtökbe.
Megyek és kipróbálom, hátha tudok aludni.

Viszlát holnap (vagyis ma)!

Moonlight Sonata

Gyönyörű telihold van ma éjjel... (Csak sajnos az adott eszközökkel nem lehet igazán szép képet készíteni róla.)

Amolyan magamba fordulós hangulatom van ma. Amikor mindenki hiányzik, mégsem vagyok kíváncsi senkire sem.

Ezerféle emlékkép cikázik át az agyamon percenként... csak ülök itt és kartotékozom őket. Egyet jobbra, a másikat balra...

Most nem tudom folytatni, ne haragudjatok...

Könnyű álmot kívánok mindannyiótoknak!