Fete, Fete

Az elmúlt néhány napban nem éreztem magamban semmilyen irodalmi hajlamot... de aztán annyi minden történt, hogy ezt most már igazán meg kell örökítenem!
Talán megbocsátjátok majd, hogy ez most nem a legütősebb fogalmazvány. :)

Kezdjük mindjárt a keddnél.
Mert hát a keddek már csak olyanok ugye, hogy az ember tudja, mit várhat tőlük. Bár ez reggel még nem volt annyira egyértelmű. Szeles volt, és hűvös... sehol egy kis napfény. Délutánra aztán kitett magáért az idő... de akkor meg itt belül kezdett beborulni picit: elfogyott az energiám... kínzott a vizsgadrukk.
Valahogy aztán mégis sikerült elkerülnöm, hogy izgalmamban leájuljak a motorról... így lehet, hogy most a hátam mögött tudhatok egy sikeres rutin vizsgát. :)

S ha már vizsga, mint olyan, illik megünnepelni. Mivel mással, mint egy jó zenével!

Egész úton hazafelé... mosolyogva. :)

Aztán jött a java.
Estére meghívtam "a krémet". Jöttek is sokan, 15-en ültük körbe a kisasztalt, amire egy "házi Oktoberfest" összes kellékét felhalmoztuk. Volt ott sör meg virsli, móka, kacagás... Zoli még a gitározással is megpróbálkozott. :)
Jó hangulatú este volt, köszönöm Nektek, srácok!!
És mivel ma reggel konstatálnom kellett, hogy még mindig tele van a hűtő a rengeteg ezzel-azzal... azt hiszem, találnunk kéne egy alkalmat, hogy a maradékot is elpusztíthassuk.

Szóval egy ilyen keddel mögöttem sikerült elég fáradtan ébrednem.
Gyorsan lenyomtam a reggeli rutint (egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve a regenerálásra) és elsiettem a "második otthonomba".

Az egész nap várakozással telt: az első órám a forgalomban egyre csak közeledett.
Ennek aztán a fele sem tréfa! Újra sikerült eléggé beparáztatnom magam.
Egész eddig könnyű volt: szépen, biztonságosan a bólyák között. Egyszer sem mentem többel 40-nél, azt is csak a gyors körnek abban a bizonyos három másodpercében, közvetlenül az "intenzív fékezés" fejezet előtt.
Na, most aztán hajrá!
Az igazat megvallva eléggé ideges vagyok. Persze, bárki gondolhatja azt, hogy tökéletes nyolcast kanyarítok a pályára, szóval megy ez nekem... de amikor autók vannak, meg táblák, lámpák és gyalogosok, az már egyáltalán nem ugyanolyan.
A félelmem forrása a rutintalanságom: néha még azt sem tudom, hol találom a váltót... és akkor még arra is figyeljek, hogy a zebra előtt ne rongyoljak bele az előttem haladó farába!
Vajon mennyi időnek kell eltelnie, amire biztonságban érzem majd magam? :S
Mindent összevetve Attila szerint egész jó kis első óra volt... folyt. ma este.

Kicsit összezavarodtam itt az idő tényezőn.
Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem, még javában szerda volt... időközben szépen átcsorogtunk a csütörtökbe.
Megyek és kipróbálom, hátha tudok aludni.

Viszlát holnap (vagyis ma)!